Tud olyan rendezvényről, amelynek itt lenne a helye, de nem szerepel listánkban? Kérjük, küldjön róla egy rövid leírást az időpont és a helyszín pontos megjelölésével
erre a címre! Köszönjük.
2012. május 4.
Beethoven Budán 2012.
IDŐPONT:
19:30
HELYSZÍN:
Budavári Önkormányzat (1014 Budapest, Kapisztrán tér 1.)
BEETHOVEN BUDÁN 2012.
A Budavári Önkormányzat 2000 óta évről évre megemlékezik arról a jeles eseményről, hogy Ludwig van Beethoven 1800. május 7-én fellépett a Várszínházban. Az idei évben - május 4-8 között - neves művészek előadásában hallhatók Beethoven művei. Mások mellett fellép Vukán György Kossuth-díjas zongoraművész, Balog József zongoraművész és az Orfeo Zenekar.
A Beethoven-koncertet József nádor rendezte felesége, Alexandra Pavlovna névnapi ünnepségére. A pest-budai eseményeknek abban az időben négy krónikása volt: a Bécsben megjelenő "Magyar Kurir" és "Magyar Hírmondó", a "Vereinigte Pester und Ofner Zeitung" és a pozsonyi "Pressburger Zeitung". A pesti német lap ezt írta budai tudósításában: "Május 7-én megismételték a nagy katonai Karusszelt, utána pedig hangverseny volt az itteni színházban. A hangversenyen a híres Beethoven úr különös ügyességgel mutatta be tehetségét a Forte-pianon, mellette pedig Punto úr tüntette ki magát ritka talentumos játékával, vadászkürtön."
Beethoven egyetlen budai koncertjének emléke előtt a Budavári Önkormányzat komolyzenei programsorozattal tiszteleg. A korábbi években a Beethoven- ünnepen fellépett már Kocsis Zoltán, Érdi Tamás, Oláh Kálmán, Szilasi Alex, Ránki Dezső, Klukon Edit, Földvári Gergely, Várjon Dénes, Christoph Richter, Szokolay Balázs, Bogányi Gergely, Jandó Jenő, Marton Wilson, Kelemen Barnabás és Yuri Martinov.
Az idei évben május 4-én Vukán György Kossuth-díjas zongoraművész, május 5-én az Orfeo Zenekar ad koncertet a Budavári Önkormányzat Városházáján. A május 7-i emlékkoncerten Balog József zongoraművész lép fel a Nemzeti Táncszínházban.
További információ: www.budavar.hu
A május 4-i és a május 7-i koncertekre jegyek már csak korlátozott számban kaphatók, a május 5-i koncertre pedig a jegyek már elfogytak.
2012. május 5.
Lázár János előadása a Lakiteleki Népfőiskolán
IDŐPONT:
09:00
HELYSZÍN:
6065 Lakitelek, Felsőalpár u. 3.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője előadást tart Nemzet és politika címmel a Lakitelki Népfőiskolán, a Műhelyviták elnevezésű rendezvénysorozat keretében május 5-én szombaton, 09.00 és 12.00 óra között.
Helyszín: Lakiteleki Népfőiskola, 6065 Lakitelek, Felsőalpár u. 3.
Időpont: 2012. május 5. 09.00-12.00
Óbuda napja
IDŐPONT:
10:00
HELYSZÍN:
III. kerület számos pontján - részletesen: www. obudanapja.hu
2012. május 5-én Óbuda Napját ünnepeljük. Számos programmal várjuk, több, mint húsz helyszínen a kerületben élőket és odalátogatókat.
Néhányat kiemelve invitáljuk Önöket, látogassanak el ezen a jeles napon Óbudára!
10.00 - Mocsáros
Mocsáros-tanösvény avató a játszótéren
Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere felavatja a hét állomásos tanösvényt
11.00 - Fő tér
Koszorúzás
Harrer Pál, Óbuda első polgármesterének szobránál
12.00- Szentlélek tér
Ünnepélyes díjátadó
Az Óbuda Díszpolgára-díj, Pro Óbuda-díj, Óbuda Kultúrájáért-díj, Óbuda Sportolója-díj, Hidegkuti Nándor Emlékplakett átadása
A díjakat átadja: Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
16.30 - Szená-Torok
A Magyar Országgyűlés képviselőinek kórusa
A hét képviselő által alakított kórus a Csillaghegyi Bölcsőde és Óvodaépítést Támogató Alapítvány javára lép fel. A kórus karnagya: Iványi Tamás
20.30 - Vad Fruttik
Zichy Udvar
CIVIL UDVAR
A Rák Ellen, az Emberért, a Holnapért Kiemelten Közhasznú Társadalmi Alapítvány | Elveszett Állatokat Gyógyító, Ellátó, Elhelyező Alapítvány | Kamasztér Alapítvány | Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány | Kiss Áron Játéktársaság | Magyar Máltai Szeretetszolgálat | Magyar Origami Kör | Magyar Vöröskereszt | Óbuda-Békásmegyer Mentő Alapítvány | Pozitív Országos Szakmai Egyesület a Nehezen Kezelhető Gyermekek Megsegítésére | Vargabetű Klub - Műhely Egyesület | Wysoczki Légió Hagyományőrző Egyesület | Ganz Ifjúsági Műhely | Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért | Szent Margit Rendelőintézet - ingyenes szűrések (koleszterin, vércukor, vérnyomás, COCOPD, gyermekszemészeti szűrés és In-body testösszetétel mérés) és tanácsadás
15:00 Fidelitas sajtótájékoztató
Helyszíne: Pünkösdfürdő utca -Hatvany Lajos utcai játszótér
Téma: Játszótér felújítások Békásmegyeren, a Csobánka téren
Közbiztonsági Nap
15:00 - Óbuda Közbiztonságáért Díj átadó ünnepség
Egész nap lovas és motoros járőrök, szakmai sátrak, vetélkedők, kirakodóvásár, állatsimogató, mini vidámpark.
16:00 - Koncert: Szandi
Római Part
10.00 - Óbuda vízre száll
I. Kézi Hajtásúak Napja - XI. Országos Vízitúra Bajnokság és Teljesítménytúra. Kajak, kenu, sárkányhajók és evezősök túraversenye - 25 km, Luppa Kupa minimaraton: 10 km.
A részletes programot a rendezvény saját honlapján olvashatják: www.obudanapja.hu
2012. május 10.
Kovács Sándor nyá. vezérőrnagy köszöntő ünnepsége
IDŐPONT:
17:00
HELYSZÍN:
Bp. XXI. kerület - Szent Imre tér, 56-os emlékmű
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önöket Kovács Sándor nyá. vezérőrnagy születésnapi köszöntő ünnepségére és kitüntetés átadására. Kerületünk díszpolgára, 1956 hőse idén májusban ünnepli 85. születésnapját.
A rendezvényen beszédet mond és a kitüntetést átadja: Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere.
A katonai tiszteletadással egybekötött esemény időpontja: 2012. május 10.
17.00 óra
Helyszín: 1211 Budapest, Szent Imre tér, 56-os emlékmű
Polgárok Háza - Népfőiskola
IDŐPONT:
18:00
HELYSZÍN:
Polgárok Háza, 1089 Budapest, Visi Imre u. 6.
Szeretettel várja a Polgárok Háza a Népfőiskola következő estjére, melyen
Dr. Raffay Ernő történész: Trianon okai és következményei c. előadásának 2. részét;
és
Dr. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár: EU-s tagságunk: korlátok és lehetőségek c. előadását hallgathatja meg.
Szervezőpartner a Nemzeti Fórum és a Lakitelek Népfőiskola.
Kérjük, a perselyben elhelyezett összeggel szíveskedjenek hozzájárulni a rendezvény költségeihez!
2012. május 15.
Diákolimpiai döntő és kiállítás-megnyitó a XVIII. kerületben
IDŐPONT:
15:00
HELYSZÍN:
1181 Budapest, Városház u.1-3.
Kettős olimpiai eseményre hívja az érdeklődőket Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata: kedden 15 órától a szellemi diákolimpia döntőjét rendezik meg, ezt követően pedig, 17 órakor a kerület ötkarikás kiállításának ünnepélyes megnyitójára kerül sor.
A szervezők hétfői tájékoztatása szerint az olimpiatörténeti összeállítás tablóinak elkészítői az újkori olimpiák kerülethez kötődő hőseire megkülönböztetett figyelmet fordítottak. Így többek között a sportlövő Prokopp Sándor, a tornász Magyar Zoltán, a kajakozó Horváth Gábor, a vízilabdázó Sudár Attila és Kiss Gábor, az atléta Antal Márta és a kosárlabdázó Zsíros Tibor is szerepel a fényképes összeállításban.
Mindkét program helyszíne a Rózsa Ferenc Művelődés Ház lesz.
2012. május 18.
Nyeregszemle Ópusztaszeren
IDŐPONT:
17:00
HELYSZÍN:
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
Horváth László, a Kincsem - Nemzeti Lovas Program végrehajtásáért felelős miniszterelnöki megbízott ezúton tolmácsolja meghívását minden a lovakat szerető gyermeknek és felnőttnek a hétvégi Ópusztaszeren rendezett Nyeregszemlére. A rendezvény a Kárpát-medence legnagyobb lovas hagyományőrző találkozója és ismeretszerző fesztiválja, amelynek célja a lovas hagyományok ápolása, felelevenítése, a magyar lovas világ és minden lovat szerető ember megszólítása. A fesztivál keretében tartják az I. Európai Huszártalálkozót és a Nemzeti Vágta Ópusztaszeri Előfutamát is.
A fesztiválon több száz ló vesz részt. Lesznek ménesbemutatók, lovasbemutatók, huszártábor, nomád park, Honfoglalás-kori haditorna, hintalovas játszótér, lovas előadások, kiállítások, színházi előadás, táncház, népzenei koncertek, csikósbemutató, ökomenikus lovas istentisztelet, lovas viadal, a gyermekeknek kishuszár toborzó, póni lovaglás, bábjáték, valamint számos egyéb kulturális és szakmai program. A nagyszabású Seregszemlét négyszáz ló és lovas részvételével péntek este, az I. Európai Huszártalálkozó Gálaműsorát szombat este, az Ópusztaszeri Vágta döntőjét vasárnap délután tartják.
A fesztivál kézzelfogható közelségbe hozza a lóhoz kötődő harcművészetet, a lovaglást, a viseletet, a lovas tárgyhasználatot, a magyar irodalom, a népzene és a ló szimbolikáját. A kormány kiemelt ügynek tekinti a lovas ágazat fejlesztését, a kabinet február 29-én fogadta el a Kincsem - Nemzeti Lovas Programot, amelyet több éves, széleskörű szakmai konzultáció előzött meg. A program összefogja a lovaságazat fejlesztéséhez szükséges intézkedéseket, és egységes keretbe foglalja a nemzeti lovaskultúra-oktatást, a lovasturizmust, a lótenyésztést, a lovassportokat, a lovasterápiát, és a lóversenyzést.
A fesztiválon részt vesz Horváth László miniszterelnöki megbízott, aki május 18-án, pénteken 17.00 órakor a Vivát Huszár! című kiállítást nyitja meg és ismerteti a Kincsem - Nemzeti Lovas Programot. A lovas élet aktuális kérdéseiről előadást tart Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Kincsem - Nemzeti Lovas Program fővédnöke, Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke és Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár. Május 19-én, szombaton Becsey Zsolt, külgazdasági feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott tart előadást a Nyeregszemle Baráti Kör számára.
A rendezvény honlapja: www.nyeregszemle.hu
Magyar népművészet Abaúj-Torna vármegyéből
IDŐPONT:
18:00
HELYSZÍN:
Polgárok Háza (1089 Budapest, Visi utca 6.)
Időpont: 2012. május 18. (péntek) 18 óra
Helyszín: Polgárok Háza, 1089 Budapest Visi u. 6.
18.00: Népi kézműves kiállítás megnyitója (II. emeleti kiállítóterem)
Alkotók: Zalcerová Anna vertcsipke-készítő (Lucia Bánya)
Horváth Éva gyékény, csuhé és szalma tárgykészítő (Abaújszina)
Lucskai Norbert népi tárgykészítő (Abaújszina)
Kalmár Milan kovács (Jászó),
B.I.L. Art - Rácz Péter és Rácz László kovácsmesterek (Péder)
©andala Ján kosárfonó (Csécs)
Vranai Erika mézeskalácsos (Csécs).
A kiállítást megnyitja: PhDr. Viszlay Gábor, a Kassai Megyei Hivatal Kulturális és Idegenforgalmi Osztályának nemzetiségi kultúráért felelős előadója
18.30: "Múlt a jelenben a jövőért"
A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes és a hidasnémeti Abaúji Hagyományőrző Népi Együttes műsora (Díszterem)
Az együttesek művészeti vezetői: Kupec Andrea és Kupec Mihály
Muzsikál: a Tényleg Zenekar (Miskolc)
Az est végén az abaúji hagyományőrzők jellegzetes népi ételeket kínálnak a vendégeknek.
Kérjük, adományával támogassa a rendezvényt! Ajánlott összeg: 500 Ft
Továbbiak a rendezvénysorozatról: http://polgarokhaza.hu/index.php?mid=14.
2012. május 19.
Jubileumi pincefesztivál
IDŐPONT:
11:45
HELYSZÍN:
Etyek
Visszatekintő
A Pincefesztivál 2003-as indulása óta nagy utat járt be, komoly sikereket ért el! Közel 500 000 látogató kóstolta összesen 800 borász 4000 borát, szórakozott 1000 zenés és kulturális programon, válogatott 500 kézműves kiállító termékei közül, fogyasztott 45 tonna kenyérlángost és kürtőskalácsot, valamint vészelt át egy száz éves csapadékrekordot Etyeken.
Az etyeki borászok, sőt a többi borvidék is sokat segített abban, hogy Etyek nevét öregbítsük. Biztos, hogy az etyeki fesztiválok (a májusi Pincefesztivál és a szeptemberi Kezes-lábos) nagyon nagy hatással vannak a település, a borvidék ismertségére és elismertségére.
X. Pincefesztivál
A jubiláló, X. Pincefesztiválon, 2012. május 19-20-án szeretnénk minden eddigi rendezvényünket felülmúlni. A pezsgő lesz a középpontban, a legkiválóbb hazai kézműves italokat lehet majd megkóstolni. Meghívtuk az elmúlt 10 év legjobb borászait és "Gourmet teraszt" is szervezünk sztárséfek közreműködésével. Nagyon izgalmas koncertekre lehet számítani, sőt egy új kisszínpadot is építünk a Kecskegödörben, ahol az ország turisztikai régiói mutatkoznak majd be. Egyébként a részletek már a honlapunkon is megtalálhatók, illetve folyamatosan frissülnek. Mindent megteszünk, hogy ez legyen az eddigi legpezsgőbb fesztivál.
Fellép a Mrs. Columbo, a Péterfy Bori & Love Band, a Váczi Eszter Quartet, Micheller Myrtill és zenekara, valamint Bársony Bálint és a Sunshine Love Falusi Mariannal!
Ezen kívül számos kulturális programon lehet majd részt venni, lesz kézműves kiállítás és vásár zsűrizett kiállítókkal, a gyerekeknek pedig bábszínházzal, gyermekkoncertekkel, játszóházzal és különböző játékokkal, kézműves foglalkozással kedveskedünk. Természetesen a hagyományos Magyar Borászválogatott - Magyar Országgyűlés futballmérkőzés sem maradhat el, a két csapat immár tizedszerre csap össze.
Várunk tehát minden visszatérő és első fesztiválozó borkedvelőt, családot, kikapcsolódni vágyót, hogy ünnepeljen velünk a X. Pincefesztiválon, 2012. május 19-20-án!
Részletes program:
2012. MÁJUS 19., SZOMBAT
BÚCSÚ TÉR, PORT.hu NAGYSZÍNPAD
11.45 Fesztiválmegnyitó
12.00 Kolompos gyermekkoncert
15.30 Váczi Eszter Quartet
17.00 Micheller Myrtill és zenekara
19.00 Bársony Bálint és a Sunshine Love, Vendég: Falusi Mariann
BÚCSÚ TÉR, KISSZÍNPAD
13.00 A kesztyű (bábelőadás: Tóth Krisztina)
13.45 Vivat Bacchus énekegyüttes
BITUMENES PÁLYA
12.00 Csángó Orkesztár
13.00 Pittyendáré zenekar
14.15 Gajter zenekar
KÖRPINCE
12.00 Vivat Bacchus énekegyüttes
13.15 Csángó Orkesztár
RÓKUSFALVY PINCE ÉS BORTERASZ (ÚJHEGY)
13.00 Gajter zenekar
14.15 Csángó Orkesztár
15.00 Vivat Bacchus énekegyüttes
16.00 Pittyendáré zenekar
ETYEKI KÚRIA (ÖREGHEGY)
14.30 Pittyendáré zenekar
15.30 Csángó Orkesztár
ZARÁNDOK PINCE SZÉPVÖLGY
15.30 Gajter zenekar
17.30 Pittyendáré zenekar
BUZÁL-MÓROCZA PINCE (ÖREGHEGY)
17.00 Gajter zenekar
További programok mindkét nap:
BÚCSÚ TÉR, KISSZÍNPAD
Gyermekfoglalkozások a Pöcök Kulturális Egyesülettel egész hétvégén 11.00-től 17.00 óráig: pamutszövés, korongozás, kosárfonás, nemezelés, kerámiafestés, rongylabdakészítés, eszközös játékok (óriás malom, talicska, gólyaláb, lépegető, kisszekér, kötélhúzás, falovacska, kantár, bak).
Borászok
Elhozzuk Etyekre Magyarország borvidékeit!
A jubileumi Pincefesztivál alkalmából rekordmennyiségű borászattal készülünk. A visszatérő résztvevők mellett számos olyan is akad, akik most debütálnak a fesztiválon. A vendégborászokat szokás szerint az etyeki pincészetek látják vendégül évszázados pincéikben, ahol mindannyian személyesen kóstoltatják boraikat.
Búcsú tér
Törley Pezsgőpincészet
Hegyköz utca
Mérei Pince
Kálvária udvar
Etyeki Bormúzeum (Demján Pince) - Günzer Tamás Pincészete (Villány)
Törley Pezsgőpincészet
Kecskegödör
Alexandra Kispincészet - Dénes Hegybirtok (Somló)
Átrium Panzió és Borház - Györgykovács Pincészet (Somló), Laposa Pincészet (Badacsony)
Etyeki Borudvar - Kasnyik Családi Pincészet (Felvidék, Kürt), Bozóky Pincészet (Mór), Centurio Borház (Gyöngyöstarján), DemeterVin (Tokaj-Hegyalja), Gere Attila Pincészete (Villány), Maurer Pincészet (Szerémség), Ráspi Borászat (Fertőrákos)
Pezsgőbár - Garamvári Szőlőbirtok - Vincent Pezsgők (Dél-Balaton), Royalsekt (Izsák), Szentesi Pince (Etyek-Buda), Taschner Pezsgőház (Sopron)
Kálna Pincze - Dúzsi Tamás Pincéje (Szekszárd)
Keindl Zoltán Pincészete - Eszterbauer Borászat (Szekszárd)
Kertész Pince - Kislaki Bormanufaktúra (Dél-Balaton), Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet (Villány)
Pinceklub - Hollóvár Pincészet (Somló), Kreinbacher Birtok (Somló), Gál Lajos Pincészete (Eger)
Pécseli Pince- Szászi Pince (Badacsony)
Vabrik Pince
Körpince
Juliusvin, Orosz Gyula Családi Pincészete- Gróf Buttler Borászat (Eger)
Kovács Pince (Tök) - Cuk Borház (Muravidék, Lendva)
Krisán Pince - Málik Zoltán (Badacsony)
Nádorkert Borház - Szeremley Birtok (Badacsony)
Pozsonyi Pince - Folly Arborátum és Borászat (Badacsony)
Szalay Pince-Nyakas Pince - Bock Pince (Villány)
Vabrik Pince - Feind Borház (Balatonfőkajár)
Vértes Vilmos Szőlőbirtok és Pincészet-Kattra Pincészet
Magyar kút
Etyeki Borház - Pannonhalmi Apátsági Pincészet (Pannonhalma-Sokoróalja), Takler Pince (Szekszárd)
Mester utca
Gombai Szőlőbirtok és Borgazdaság
Öreghegy-Szépvölgy
Buzál-Mórocza Pince
Etyeki Kúria - Sauska Borászat (Villány/Tokaj-Hegyalja)
Etyek M Étterem- Pók Tamás Pincéje (Eger)
Fetzer Pince
Haraszthy Vallejo Pincészet- Palo Alto (Mendoza, Argentína), Tantara (California, USA)
Zarándok Pince - Karner Gábor Kézműves Borászata (Mátraalja), Losonci Pince (Mátraalja), Szecskő Pince (Mátraalja)
Sánci Borház
Kattra Pincészet
Újhegy
Árpás László Sonkamester Pincéje - Anonym Pince - Bott Frigyes Pincészete (Révkomárom)
Csobánci Bormanufaktúra (Badacsony), St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet (Eger)
Down Town Pince - Balla Géza Pincészete (Ménes-Arad), Royal Tokaji (Tokaj-Hegyalja)
Debreczeni Szőlőbirtok és Pincészet - Ferenczi Szőlőbirtok (Szekszárd), Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet (Tokaj-Hegyalja)
Gradowski Birtok- Patricius Borház (Tokaj-Hegyalja)
Gradowski Birtok - Barta Pince (Tokaj-Hegyalja)
Gutwein Pince- Légli Szőlő- és Bortermelő Gazdaság (Dél-Balaton), Szatmári Családi Pincészet (Szigliget), Tiffán Ede és Zsolt Pincészete (Villány), Vida Családi Borbirtok (Szekszárd)
Halmi Pince - Jásdi Pince (Csopak)
Kácsor Borospince - Bezerics Borház (Balatonmellék)
Rókusfalvy Birtok - Bussay Pince (Balatonmellék), Heimann Családi Birtok (Szekszárd), Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok (Eger), Szentesi Pince (Etyek-Buda), Demeter Zoltán Tokaji Pincészet (Tokaj-Hegyalja)
Veréb Pince - Gere Tamás és Zsolt Pincészete (Villány)
2012. május 20.
Jubileumi pincefesztivál
IDŐPONT:
12:00
HELYSZÍN:
Etyek
JUBILEUMI PINCEFESZTIVÁL 2012. MÁJUS 19-20.
Visszatekintő
A Pincefesztivál 2003-as indulása óta nagy utat járt be, komoly sikereket ért el! Közel 500 000 látogató kóstolta összesen 800 borász 4000 borát, szórakozott 1000 zenés és kulturális programon, válogatott 500 kézműves kiállító termékei közül, fogyasztott 45 tonna kenyérlángost és kürtőskalácsot, valamint vészelt át egy száz éves csapadékrekordot Etyeken.
Az etyeki borászok, sőt a többi borvidék is sokat segített abban, hogy Etyek nevét öregbítsük. Biztos, hogy az etyeki fesztiválok (a májusi Pincefesztivál és a szeptemberi Kezes-lábos) nagyon nagy hatással vannak a település, a borvidék ismertségére és elismertségére.
X. Pincefesztivál
A jubiláló, X. Pincefesztiválon, 2012. május 19-20-án szeretnénk minden eddigi rendezvényünket felülmúlni.
A pezsgő lesz a középpontban, a legkiválóbb hazai kézműves italokat lehet majd megkóstolni. Meghívtuk az elmúlt 10 év legjobb borászait és "Gourmet teraszt" is szervezünk sztárséfek közreműködésével. Nagyon izgalmas koncertekre lehet számítani, sőt egy új kisszínpadot is építünk a Kecskegödörben, ahol az ország turisztikai régiói mutatkoznak majd be. Egyébként a részletek már a honlapunkon is megtalálhatók, illetve folyamatosan frissülnek. Mindent megteszünk, hogy ez legyen az eddigi legpezsgőbb fesztivál.
Fellép a Mrs. Columbo, a Péterfy Bori & Love Band, a Váczi Eszter Quartet, Micheller Myrtill és zenekara, valamint Bársony Bálint és a Sunshine Love Falusi Mariannal!
Ezen kívül számos kulturális programon lehet majd részt venni, lesz kézműves kiállítás és vásár zsűrizett kiállítókkal, a gyerekeknek pedig bábszínházzal, gyermekkoncertekkel, játszóházzal és különböző játékokkal, kézműves foglalkozással kedveskedünk. Természetesen a hagyományos Magyar Borászválogatott - Magyar Országgyűlés futballmérkőzés sem maradhat el, a két csapat immár tizedszerre csap össze.
Várunk tehát minden visszatérő és első fesztiválozó borkedvelőt, családot, kikapcsolódni vágyót, hogy ünnepeljen velünk a X. Pincefesztiválon, 2012. május 19-20-án!
Részletes program:
2012. MÁJUS 20., VASÁRNAP
BÚCSÚ TÉR, PORT.hu NAGYSZÍNPAD
12.00 Kiskalász zenekar gyermekkoncert
15.00 Csemer Boglárka Quartet
16.30 Mrs. Columbo
18.30 Péterfy Bori & Love Band
BÚCSÚ TÉR, KISSZÍNPAD
13.00 Rosszcsont felhő (bábelőadás: Tóth Krisztina)
13.45 Gajter zenekar
KÖRPINCE
12.00 Csángó Orkesztár
BITUMENES PÁLYA
12.00 Gajter zenekar
13.15 Csángó Orkesztár
16.30 Pittyendáré zenekar
RÓKUSFALVY PINCE ÉS BORTERASZ (ÚJHEGY)
12.00 Pittyendáré zenekar
14.30 Csángó Orkesztár
16.00 Gajter zenekar
ETYEKI KÚRIA (ÖREGHEGY)
13.30 Pittyendáré zenekar
15.00 Gajter zenekar
BUZÁL-MÓROCZA PINCE (ÖREGHEGY)
15.00 Pittyendáré zenekar
ZARÁNDOK PINCE (SZÉPVÖLGY)
16.00 Csángó Orkesztár
További programok mindkét nap:
BÚCSÚ TÉR, KISSZÍNPAD
Gyermekfoglalkozások a Pöcök Kulturális Egyesülettel egész hétvégén 11.00-től 17.00 óráig: pamutszövés, korongozás, kosárfonás, nemezelés, kerámiafestés, rongylabdakészítés, eszközös játékok (óriás malom, talicska, gólyaláb, lépegető, kisszekér, kötélhúzás, falovacska, kantár, bak).
Borászok
Elhozzuk Etyekre Magyarország borvidékeit!
A jubileumi Pincefesztivál alkalmából rekordmennyiségű borászattal készülünk. A visszatérő résztvevők mellett számos olyan is akad, akik most debütálnak a fesztiválon. A vendégborászokat szokás szerint az etyeki pincészetek látják vendégül évszázados pincéikben, ahol mindannyian személyesen kóstoltatják boraikat.
Búcsú tér
Törley Pezsgőpincészet
Hegyköz utca
Mérei Pince
Kálvária udvar
Etyeki Bormúzeum (Demján Pince) - Günzer Tamás Pincészete (Villány)
Törley Pezsgőpincészet
Kecskegödör
Alexandra Kispincészet - Dénes Hegybirtok (Somló)
Átrium Panzió és Borház - Györgykovács Pincészet (Somló), Laposa Pincészet (Badacsony)
Etyeki Borudvar - Kasnyik Családi Pincészet (Felvidék, Kürt), Bozóky Pincészet (Mór), Centurio Borház (Gyöngyöstarján), DemeterVin (Tokaj-Hegyalja), Gere Attila Pincészete (Villány), Maurer Pincészet (Szerémség), Ráspi Borászat (Fertőrákos)
Pezsgőbár - Garamvári Szőlőbirtok - Vincent Pezsgők (Dél-Balaton), Royalsekt (Izsák), Szentesi Pince (Etyek-Buda), Taschner Pezsgőház (Sopron)
Kálna Pincze - Dúzsi Tamás Pincéje (Szekszárd)
Keindl Zoltán Pincészete - Eszterbauer Borászat (Szekszárd)
Kertész Pince - Kislaki Bormanufaktúra (Dél-Balaton), Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet (Villány)
Pinceklub - Hollóvár Pincészet (Somló), Kreinbacher Birtok (Somló), Gál Lajos Pincészete (Eger)
Pécseli Pince- Szászi Pince (Badacsony)
Vabrik Pince
Körpince
Juliusvin, Orosz Gyula Családi Pincészete- Gróf Buttler Borászat (Eger)
Kovács Pince (Tök) - Cuk Borház (Muravidék, Lendva)
Krisán Pince - Málik Zoltán (Badacsony)
Nádorkert Borház - Szeremley Birtok (Badacsony)
Pozsonyi Pince - Folly Arborátum és Borászat (Badacsony)
Szalay Pince-Nyakas Pince - Bock Pince (Villány)
Vabrik Pince - Feind Borház (Balatonfőkajár)
Vértes Vilmos Szőlőbirtok és Pincészet-Kattra Pincészet
Magyar kút
Etyeki Borház - Pannonhalmi Apátsági Pincészet (Pannonhalma-Sokoróalja), Takler Pince (Szekszárd)
Mester utca
Gombai Szőlőbirtok és Borgazdaság
Öreghegy-Szépvölgy
Buzál-Mórocza Pince
Etyeki Kúria - Sauska Borászat (Villány/Tokaj-Hegyalja)
Etyek M Étterem- Pók Tamás Pincéje (Eger)
Fetzer Pince
Haraszthy Vallejo Pincészet- Palo Alto (Mendoza, Argentína), Tantara (California, USA)
Zarándok Pince - Karner Gábor Kézműves Borászata (Mátraalja), Losonci Pince (Mátraalja), Szecskő Pince (Mátraalja)
Sánci Borház
Kattra Pincészet
Újhegy
Árpás László Sonkamester Pincéje - Anonym Pince - Bott Frigyes Pincészete (Révkomárom)
Csobánci Bormanufaktúra (Badacsony), St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet (Eger)
Down Town Pince - Balla Géza Pincészete (Ménes-Arad), Royal Tokaji (Tokaj-Hegyalja)
Debreczeni Szőlőbirtok és Pincészet - Ferenczi Szőlőbirtok (Szekszárd), Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet (Tokaj-Hegyalja)
Gradowski Birtok- Patricius Borház (Tokaj-Hegyalja)
Gradowski Birtok - Barta Pince (Tokaj-Hegyalja)
Gutwein Pince- Légli Szőlő- és Bortermelő Gazdaság (Dél-Balaton), Szatmári Családi Pincészet (Szigliget), Tiffán Ede és Zsolt Pincészete (Villány), Vida Családi Borbirtok (Szekszárd)
Halmi Pince - Jásdi Pince (Csopak)
Kácsor Borospince - Bezerics Borház (Balatonmellék)
Rókusfalvy Birtok - Bussay Pince (Balatonmellék), Heimann Családi Birtok (Szekszárd), Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok (Eger), Szentesi Pince (Etyek-Buda), Demeter Zoltán Tokaji Pincészet (Tokaj-Hegyalja)
Veréb Pince - Gere Tamás és Zsolt Pincészete (Villány)
2012. május 22.
Mihalik Kálmán díszsírhelyének avatása
IDŐPONT:
14:00
HELYSZÍN:
Szeged, Belvárosi temető
A Székely Himnusz zeneszerzője, Mihalik Kálmán fiatalon, 26 évesen hunyt el Szegeden. Sírja csaknem 70 éven át volt ismeretlen és jeltelen, és kalandos körülmények között vált ismertté a rendszerváltás környékén.
A gondozását a Szegedi Erdélyi Kör vállalta fel a Belvárosi temetőben. Nekik köszönhetően Mihalik Kálmán sírja hamarosan egy méltó, központi helyre kerül. A díszsírhely avatására május 22-én, kedden kerül sor a temetőben.
Emlékező beszédet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős miniszter mond majd, a sírt Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök szenteli fel.
L. Simon László-est a székesfehérvári megyei könyvtárban
IDŐPONT:
18:00
HELYSZÍN:
Székesfehérvár, Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár
Márai-programok a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárban
"Felvágatlan valóság"
L. Simon László: Japán hajtás
A szerzővel Péntek Imre költő, kritikus beszélget.
Időpont: 2012. május 22. (kedd) 18 óra
Helyszín: Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár
Olvasóterem (Oskola u. 7. fszt.)
2012. május 23.
Országzászló avatás Csepelen
IDŐPONT:
09:00
HELYSZÍN:
Csepel, Szent Imre tér
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket 2012. május 23-án szerdán 9.00 órakor a Szent Imre téren tartandó országzászló alapkőletételre.
Az országzászló Csepel újjáépítésének 300. évfordulója alkalmából júliusban méltó helyére kerül vissza a kerület főterén.
Lezsák Sándor fogadóórája Szentkirályon
IDŐPONT:
14:00
HELYSZÍN:
6031 Szentkirály, Kossuth L. u. 13.
2012. május 23-án, szerdán 14.00-15.00 Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke fogadóórát tart.
Helyszín: Szentkirály, Polgármesteri Hivatal.
2012. május 25.
Hősök Napja Csepelen
IDŐPONT:
09:00
HELYSZÍN:
Budapest, Csepel - Szent Imre tér
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket 2012. május 25-én, pénteken reggel 9 órára a Szent Imre térre, ahol a Hősök Napja alkalmából a három emlékmű (I. világháborús, II. világháborús, '56-os) megkoszorúzására kerül sor.
A megemlékezésen résztvevők számára 9 órakor találkozó az I. világháborús emlékműnél. Emlékező imát mond: Kispál György római katolikus lelkész, címzetes esperes.
Május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezik az ország. A hősök hivatalos, törvény által szentesített napja ez 1925 óta.
Pünkösdi virágünnep Ferencvárosban
IDŐPONT:
14:00
HELYSZÍN:
Budapest, IX. kerület, Bakáts tér
Vendégeket vár, virágdíszbe öltözik Pünkösd hétvégéjén a Ráday utca és a Bakáts tér!
A Virágünnep napjaiban megnyílnak a Ráday utcai házak kapui, vendégeket várnak a társasházak, a plébánia udvara és a templomok, a vendéglők és virágboltok, galériák, könyvesboltok. Egyedülállóan színes program hívja a hazai és külföldi turistákat és persze a ferencvárosiakat is. A Bakáts téren háromnapos virágpiac nyílik, a Ráday utcában a ferencvárosi művészeti iskolák mutatkoznak be, könyvesek várják a kicsi és nagy olvasókat mesélni, játszani. Pünkösd ünnepe egyszerre spirituális, felemelő és örömteli, amit a templomi koncertek közvetítenek: a Savaria Barokk Zenekar, Mandel Róbert, Snétberger Ferenc, a Szent Efrém Bizánci Férfikar, Fassang László zenéje mellett Mozart Koronázási miséje is elhangzik.
A Pünkösdi Virágünnep megnyitója 2012. május 25-én pénteken 14 órakor lesz a Bakáts téren, dr. Bácskai János polgármester úr részvételével.
A Pünkösdi Virágünnep részletes programja
itt megtekinthető.
2012. május 26.
Pécsi gyereknap
IDŐPONT:
10:00
HELYSZÍN:
Expo center (7632 Pécs, Megyeri út 72.)
Tisztelt Pécsi Polgár!
Talán meglepődik, de ezúttal egy rendhagyó, ám reményeink szerint hagyománnyá váló rendezvényre
szeretném felhívni a figyelmét! Pécsett idén tartunk először nagyszabású gyereknapot,
amely azonban a felnőtteknek is érdekes, izgalmas és szórakoztató programokat tartogat.
Pécs 2012-es gyermeknapi programjára május 26-án, szombaton az Expo Centerbe várjuk az
érdeklődőket, családokat.
A városi szereplők összefogásának, és a támogatói felajánlásoknak köszönhetően, valamint a jelképes étel-ital bón értékesítéséből befolyó összeget teljes egészében a gyermekek támogatására fordítjuk. Az étel-ital bón felajánlója a Teleky Bistro.
A gyermeknapi program a pécsi városi cégek és vállalkozók rendkívüli összefogásának köszönhetően jön létre. A példaértékű együttműködés a Pécs Holding Zrt. és az ötletgazda Teleky Zoltán (Teleky Bistro) kezdeményezésére és anyagi támogatásával alakult, valamint a rendezvények szervezéséhez, a gyermekek szórakoztatásához a játékforgalmazással foglalkozó cégek is lelkesen
csatlakoztak saját felajánlásaikkal. Jómagam a program fővédnökségét vállaltam.
Az egész napos program, amely 10:00 és 20:00 óra között várja a látogatókat, számos izgalmat,
érdekességet tartogat nemcsak a gyermekeknek, hanem a játékos kedvű szülőknek, nagyszülőknek
is.
A Baranya Megyei Kormányhivatal a Gyermeknap Pécs 2012 program részeként megvalósuló
közlekedési nyílt napja és egészségnapja a szórakoztatáson túl pedig rámutat az egészséges
életmód fontosságára és a közlekedésbiztonságra is. Az érdeklődők a kézműves és játszóházas
programokon kívül találkozhatnak rendőrmotorral, veteránautókkal, de kipróbálhatják akár a mini
KRESZ-parkot, ahol villanyautóval mérhetik fel közlekedési ismeretüket.
Az Expo Center Zsolnay termében Skate Center várja az érdeklődőket, ahol zenére görkorcsolyázhat minden korosztály. Az Expo Center külső parkolójában pedig a Horse Evolution Show produkcióját tekintheti meg a nagyérdemű.
A gyermekek szórakoztatásán kívül a programok összeállításánál több edukációs jellegű cél
is megvalósul, ahol pozitív módon, szórakoztató formában szeretnék a gyermekek figyelmét
ráirányítani a fogyatékkal élők hétköznapi nehézségeire, hogy saját bőrükön tapasztalják
fogyatékos társaik kihívásokkal teli, mégis teljes értékű életét, sőt velük közös programokon is részt vehetnek.
Programok
• állatsimogató (az Állatkert jóvoltából)
• tánc és sport bemutató
• játszóház
• kézműves programok és bemutatók
• non-stop mesevetítés
• Skate Center
• Horse Evolution Show - Fantasztikus lovas műsor
• Biokom Kft. -kukás autó bemutató
• Ökováros-Ökorégió Alapítvány "zöld program"
Baranya Megyei Kormányhivatal közlekedési nyílt napja és egészségnapja
• veteránautók kiállítása
• motor kiállítás
• rendőrmotorosok bemutatója, gyermekek a nyeregben
• motoros vizsgapálya, eredményértékeléssel
• kerékpáros közlekedésbiztonsági pálya
• mini KRESZ-park villanyautóval
• motoros rutin vizsgapálya
• számítógépes KRESZ-teszt
• gyakorlati vizsga, biztosi kiértékeléssel
• játékos ismeretfejlesztés az egészségmegőrzésről
A résztvevők gasztronómiai élvezetéről több helyszínen is gondoskodnak (pl. pizza, lángos, kürtös kalács stb.).
Remélem, hogy személyesen is találkozhatunk ezen a nagyszabású ünnepen, ahol Ön is és
családja is jól érezheti magát.
Baráti üdvözlettel:
Páva Zsolt, Pécs polgármestere
2012. május 27.
Újbudai Gyereknap 2012
IDŐPONT:
10:00
HELYSZÍN:
Újbuda, Bikás park (Tétényi út-Etele út)
Újbuda Önkormányzata 2012. május 27-én vasárnap ingyenes Gyereknapot tart. A Bikás parkban délelőtt 10 és este 8 óra között tartandó rendezvény nagyszínpadán mesemondók, bábjátékosok lépnek fel, zenés-verses gyerekprogramok, taekwondo-, judo- és solymászbemutató, interaktív dobshow várható, este pedig Vastag Tamás, az Irigy Hónaljmirigy és a KFT szórakoztatja az érdeklődőket.
A park egész területén felállított sátrakban a környezettudatosságot és a Generációk közti szolidaritás évét szem előtt tartva az FKF gyerekeknek szóló környezeti előadásokat szervez, nagyik mesélnek és társasjátékoznak a kicsikkel. A médiasátorban az Újbuda Média képviselteti magát, lehetőséget adva a gyerekeknek, hogy a kamerák előtt is kipróbálják képességeiket. Az Önkormányzat által kiírt Szemét vagy kincs? elnevezésű pályázaton az általános- és középiskolák diákjai indulhattak újrahasznosított anyagokból gyártott alkotásaikkal, melyek a kiállítósátorba kerülnek majd. A négytagú zsűri, köztük Faur Zsófia, által meghozott eredményeket dr. Hoffmann Tamás polgármester hirdeti ki a nagyszínpadon.
A Vöröskereszttel együttműködve a gyerekek sebimitátorok és szakemberek segítségével sajátíthatják el az elsősegélynyújtás fortélyait, kutyás bemutatókon, családi rallyn és egészségügyi szűréseken vehet részt a család minden tagja. Mini olimpiai falut állítunk, az Elevenpark mozgásfejlesztő játékokkal várja a közönséget, de a népi kézműves sátorban, a rendőrsátorban, az arcfestők és lufihajtogatók kavalkádjában, a pónilovagláson vagy az aszfaltrajzversenyen mindenki megtalálhatja a számára leginkább érdekes elfoglaltságot.